1.fejezet

Írta: Norka

Emberek. Sok ember. Senki sem figyel a másikra… és bevallom ez egy olyan dolog, amit szeretek. Emiatt vagyok képes arra, hogy úgy bambuljam meg az embereket, hogy azok teljesen zavarba jöjjenek. Tudom, hogy kelletlen a szemeimbe nézni. Annyira feketék, hogy nem is látszik a pupillám. Mint az ördög szemei. Talán ezek a szemek miatt is lettem árva. Elvégre kinek kell az ördög gyermeke? Az iskolában is kerülnek inkább. Persze, mikor bekerültem, kóstolgattak…de hamar leszálltak rólam, mikor nem láttak semmilyen érzelmet az arcomon. Nem hiába töltöttem a gyermekkoromat egy nagyon kemény árva házban…ahol nem volt csoda, sem az ha szarrá vertek, sem az, ha úgy megerőszakoltak, hogy két napig járni nem tudtál… hmp… a régi „szép” idők…

Erre, most!

Tokióban élek, egy gyönyörű lakásban, ahol saját szobám van, nem kell attól tartanom, hogyha lehajolok a zuhanyzóban, valaki megtámad hátulról… és mindezt miért? Mert haza jött a gyámom Amerikából. Akira-san. Sokszor a gyomrom fordul fel tőle. A rendmániájától, attól, hogy mindent tud… attól, hogy gazdag, attól, hogy híres… és attól is, hogy szinte minden este más és más emberekkel fekszik le. Hol lányokkal, hol fiúkkal…Na, de persze ez hétpecsétes titok. Bár szerintem már az egész ház tudja, ahogy egy-egy kurvája ordítozik, miközben ő kitartóan dolgozik rajtuk.

Felmerül bennem a kérdés: Tényleg lehet élvezni, ilyen szinten a szexet, vagy csak megjátsszák? Én azt is utálom, ha bárki hozzám ér. Bár, az én tapasztalatimmal, valahol nem is csoda…

~

Reggel késében vagyok. Úgy kapkodom magamra a ruháimat, és miközben a fogam mosom, még az ingem gombolom. Halkan szitkozom egyet. Ez is Akira miatt van! Na meg az újabb „kapcsolata” miatt! Egész éjjel, olyan hangosak voltak, hogy nem bírtam aludni. Hiába a próbálok beletemetkezni egy könyvbe. Lehetetlen, nem meg nem hallani. Hirtelen nyilik az ajtó, én pedig már csak hosszú évek reflexéből, kikapom a fogkefém a számból, és akár egy kést magam elé szegezem. De csak a gyámom az.

-’Reggelt! – köszön álmos szemekkel – nem fogsz elkésni?

-De. – nem szeretek beszélni. Nem nagyon lehet belőlem sokkal hosszabb mondatokat kihúzni. Pillanatra összehúzza a szemét. A gyomrom apróra összehúzódik. Erősebben megmarkolom a fogkefém. Legfeljebb, ha túl bizalmas viszonyba akar velem kerülni, akkor kiszúrom vele a szemét.

-Félre gomboltad az inged. – mondja csendesen, és megérinti a hasam. Szemem kétszeresére tágul, a kezem lendül, és egy széles mozdulattal elcsapom a kezét.

-Ne érj hozzám. Én sem szoktad hozzád. Szeretnék egyedül lenni a fürdőszobában. Öt perc és Te is jöhetsz! – nem ordítozok. Látom rajta, hogy meglepődött, hogy ilyen hosszú szónoklatot volt képes belőlem kihúzni. Megfordul, és egyedül hagy. Miután az ajtó csapódik hatalmasat sóhajtok. Nem is vettem észre, hogy eddig bent tartottam a lélegzetem. Menekülni. Még a suliban is jobb, mint itt!!!