~Emberek

2. fejezet

Írta: Norka

Csendben lépek be az osztályterembe. Egy-két ember rám néz, de hamar félrefordítják a fejük, mikor rájuk nézek. Az órák zavartalanul telnek egészen a 3. szünetig. Amikor ugyanis valami félelmetes trappolást hallottam, ami megállt az osztály ajtó előtt. Megpróbáltam a „fangirl”-sikolyokat figyelmem kívül hagyni, anélkül is tudtam, hogy Sho látogat meg. Már ugrok is félre, mikor épp a nyakamba akarná vetni magát. Helyette az egyik osztálytársam nyakába köt ki (csak zárójelben, a lány az ájulással küszködik, hogy valaki olyan ölelte meg, mint Sho), de mikor észre veszi, hogy nem én vagyok a karjaiban, olyan elkeseredett arcot vág, hogy muszáj legalább egy picit mosolyognom.

-Nao-chan, annyira gonosz vagy velem!!! – mondja, és odaáll mellém. Közelebb hajol, próbál megérinteni. Soha nem értettem, hogy mi ez a nagy igyekezet benne, hogy hozzám érjen.

-Mit szeretnél? –kérdem tőle, mikor már kezdek belefáradni ez egyre humorosabbá váló „táncunk”-ba. (Ami abból áll, hogy én balra-jobbra mozgok félre a mindent megérintő kezeitől)

-Este lesz egy koncertünk. Nincs kedved eljönni? – este? Tökéletes. Addig sem kell Akira-san és a valamelyik „kedvese” hangját hallgatom...

-Benne vagyok. Hol lesztek? – Látom rajta a meglepődés eszenciáját, de nem szól egy szót sem, csak megadja a címet, és csendben örvendezik… amíg el nem lepik a fangirlök. Mivel ő a front embere, ez egyik „nagyon menő” bandának. Csendesen bólintok, és visszamenekülök az osztályba, és visszatemetkezem a könyvembe.

~

Este átvedlek valami normális cuccba (farmer hosszú ujjú póló, cipő.), és bekopogok Akira-sanhoz. Elmerülten gépel valamit a laptopján. Mondtam már, hogy író a gyámapám? És azt, hogy anyukám mostohaöccse? Halkan köhécselek, de ő felteszi a mutató ujját, hogy maradjak csendben. Neki támaszkodom az ajtófélfának, és onnan bámulom, ahogy dolgozik. Be kell vallanom egész jóképű. Világos haja és kék szemei vannak. Ha nem tudnám, hogy félig japán, biztos külföldinek mondanám. Egyenes orr, finom metszésű ajkak… Nem csoda, hogy szinte minden éjjel más-más illető fordul meg az ágyában… Annyira belemerülők a gondolkodásba, hogy észre sem veszem, hogy már egy ideje rám figyel. Úristen! Hova lett a legendás figyelmem???

-Mi a baj? – kérdi.

-Semmi.. csak… öhh, elmegyek itthonról, néhány ismerősömmel, egy koncertre. Gondoltam szólok, hogy ne aggódjon. – bólint, és megint azzal a nézésével méreget, amitől fel áll a hátamon a szőr. Kifordulok a szobából, de magamra erőltetem a nyugalmat. Kellemesen lekocogom azt a távot, ami a lakás, és a PUB között van. Nagy a tömeg, de sikerül addig ügyeskednem, amíg be nem kerülök Sho-ék öltözőjébe. A fiúk arca ideges, de legalább az az ő arca derül fel, mikor meglát.

-Nao-chan! Nem gondoltam volna, hogy eljössz! Hogy tudtál bejutni? – felhúzom a szemöldököm, erre elmosolyodik.

-Igazad van, nekem ezt igazán tudnom kellene, nem igaz? – Bólintok, és megkérdezem, hogy hova lehet menni, amíg koncerteznek. A legjobb helyre kapok helyet (abból az okból, hogy Sho elejt néhány megjegyzést, miszerint mi NAGYON közeli barátok vagyunk… inkább nem teszek hozzá semmilyen megjegyzést.), és be kell vallanom, a fiúk tényleg nagyon jó zenét játszanak.

~

Este hulla fáradtan estem be a lakásba. Nem is nagyon figyeltem, hogy hova ülök, mikor ledobtam magam a kanapéra a nappaliban. Csak az fura, hogy puha, és felnyögött. Kissé lassan esett le, hogy a gyámapámra ültem rá. Viszont mikor rájöttem a hibámra, megpróbáltam minél hamarabb lekerülni róla.

-Bocsesz. Nem láttam, hogy itt fekszik. – rám néz, álmos szemekkel, haja össze van borzolva, és úgy néz rám, mint aki tényleg nem tudja, hogy ki vagyok.

-M-m… -rázza a fejét- semmi baj, nem vagy nehéz. Milyen volt a koncert?

-Élvezhető. – Rákoncentrálok a fürdő ajtóra. Azt hiszem rám fér egy zuhanyzás. Ez volt az egyik nagy előnye, hogy összeköltöztem a gyámapámmal. Külön fürdőszoba, ahol nem kell attól félnem, hogy bárki „bekopog” hátulról, ha esetleg lehajolok… És annyi ideig folytathatom magamra a vizet, amíg akarom. Most sem sietek, a zuhanyzással. Figyelem, hogy a bőrömön milyen mintákat rajzolnak ki a vízcseppek. Egyszer csak hideg fuvallat csapja meg a bőröm. Valaki bejött volna? Elzárom a vizet, és a törülköző után nyúlok. Egy kéz a kezemhez ér, és hamarosan meglátom, hogy Akira-san áll velem szemben. A szemem elkerekedik. Mit akarhat?

-Ne vágj már ilyen kétségbe esett arcot! Csak kezet akarok mosni. – Nem tudom, honnan veszem magamnak az erőt, de kilépek a zuhanyzóból, és képes vagyok arra, hogy hátat fordítsak neki. Hirtelen annyit érzek, hogy átölel. Megmerevedek.

-Hmmm, nagyon finom az illatod, mondtam már? –suttogja –gondolom én- érzékinek szánt hangon. Félre ütöm a kezét, és kihátrálok a fürdőből, miközben a félelem egyre jobban kezd bennem kikristályosodni.

-Nem bírom elviselni, ha mások hozzám érnek. –mondom halkan, miközben az egyik kezemmel átölelem magam. Nem bírok Akira-san szemébe nézni. Érzem, ahogy a félelmemet a harag váltja fel.

Mikor leszek végre képes elfogadni azt a hétköznapi dolgot, hogy hozzám érnek?!?!?!?